Meghívó – Projektnyitó értekezlet

A Szikra Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” című pályázatán a “Egy Szikra a fiatal felnőtt tehetségek és az idős emberek között”  című pályázatával eredményesen szerepelt. A széles körű partnerségre és…

ÖFISZI 2.0

A tavalyi évben megkezdett sikeres programunk kistestvérét, vagy ahogy hívjuk 2.0-ás verzióját mutatjuk meg nektek. Az őszi szünet három napjára kínálunk összefüggő tartalmas programot, az iskolai közösségi szolgálat által érintett középiskolás fiataloknak. Három nap nem a világ, de egy új…

OH-kártya sajátélmény

MEGHÍVÓ A Szikra Alapítvány “OH-kártya sajátélmény” csoportot szervez. A foglalkozás Önnek szól, ha: Tanácsadóként, szociális szakemberként, trénerként, coachként keresi az új módszereket, amit mindennapi munkájában használni tud. Tanárként szeretné a gyerekek, kamaszok kreativitását, kommunikációját és önismeretét fejleszteni. Érdekli az önismeret,…

“Újratervezés” – Tréning

Szeretettel meghívjuk Önt a Szikra Alapítvány szervezésében megvalósuló “Újratervezés” pályaváltás felnőttkorban tréningre. Napjaink gyorsan változó világa a munkavállalóktól a korábbinál nagyobb rugalmasságot követel. Ma már nagyon ritka, hogy valaki egy munkahelyen töltse el aktív pályafutását. Gyakori, hogy egy betegség, gyermekáldás…