Az Önkéntesség Határok Nélkül nevet első alkalommal egy 2011-ben megálmodott és megvalósított programunkra használtuk. A projekttel a célunk az önkéntesség népszerűsítése volt a középiskolás korosztály körében, valamint az országhatáron átnyúló kapcsolatok bővítése. Az ötletet pályázati formába öntve a Nemzeti Civil Alap, Nemzetközi Kollégiumához nyújtottuk be. A pályázat nyert, így elkezdhettük a megvalósítást.

Az Önkéntesség Határok Nélkül programot 2011. szeptember 22-23-24-én valósítottuk meg. A projekt fő helyszíne Miskolc, valamint Kazincbarcika volt. A szakmai program célja többrétű volt, hiszen egy határon átnyúló, civil-civil együttműködést generált, valamint 20 bevont fiatallal ismertette meg az önkéntességet, magyarországi jó példákon keresztül bemutatva. Ezen túl a résztvevők képet kaphattak a miskolci és kazincbarcikai civil szerveződésekről, hasznos társadalmi munkájukról.

 

Az előzetes, még pályázatírási időszakban megkezdett kapcsolatfelvételnek köszönhetően sikerült Szlováki egyik legnagyobb civil szerveződésének a Csemadok - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – rozsnyói tagszervezetének közreműködését elérni. A pályázatba is benyújtott együttműködési megállapodás alapján a szlovákiai szervezet segítette a rozsnyói diákok bevonását a programba. Ennek eredményeként Rozsnyó két középiskolájából érkezett 10 fő 15 és 17 év közötti diák egy kísérő pedagógussal, valamint a Csemadok helyi szervezetének vezetőjével.

A pályáztunkban vállaltaknak megfelelően a pályázat beadását követően megkezdtük a 10 fő magyarországi, miskolci diák bevonásának előkészületit. Ennek eredményeképpen kiválasztottuk a miskolci Mentor Gimnázium és Szakképző iskolát együttműködő partnernek. Az iskola diákja miskolci helyismerettel rendelkeznek, ami segítette a szlovákiai fiatalok tájékozódását a megvalósítás helyszínein, valamint a Mentor középiskolában hagyománya van az önkéntes tevékenységek végzésének. A miskolci iskolából szintén 10 diák érkezett 15-17 éves korosztályból egy kísérő pedagógussal. A program megvalósításában így 20 fő középiskolás diák, 2 fő pedagógus, 2 fő felnőtt kísérő vett részt, továbbá alapítványunk részéről 6 munkatárs. A programba bevontunk 4 miskolci és egy kazincbarcikai civil szervezetet, valamint a kazincbarcikai szervezet tagszervezeteit és segédkeztek a lebonyolításban. Közvetlenül bevont civil szervezetek. Fügedi Márta Népművészeti Egyesület; KKSK Kétkeréken Gördülők Alapítványa; Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma; Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány; Zöld Akció Egyesület) A felsorolt szervezetek mellett a Miskolci Belvárosi Óvoda is részese volt a programnak, hiszen udvarukat önkéntes akció keretében virágosították be a projektbe bevont diákok.

A program társadalmi hasznosulása az egyes résztvevő személyek összességének sikeres bevonása a programba. A várt eredményeket elértük, hiszen határon túli civil szervezettel együttműködve valósítottuk meg a programot. A bevont civil szervezetek így megismerkedhettek egymás szakmai munkájával, valamint létrejöttek a remélt civil-civil együttműködések. A jó példák átadásának sikeressége is elmondható, hiszen a programban civil-nem civil együttműködés is létrejött, valamint megvalósítottunk kettő példaértékű önkéntes akciót is (óvoda virágosítás, fekvőbetegek látogatása). A program legkézzelfoghatóbb társadalmi hasznossága talán ennél a két akciónál mérhető, hiszen az óvodába járó 240 gyermek egy barátságosabb környezetben töltheti hétköznapjait, valamint a kazincbarcikai kórházban meglátogatott és megajándékozott több mint 30 fekvőbeteg érezheti úgy, hogy testi egészségükön túl is törődnek velük. A programba bevont diákok szemléletének formálása szintén egy jelentős értéke a projektnek, hiszen a jövő társadalmának formálói vettek részt a tevékenységekben.