Érzékelve a civil szervezetektől érkező igényt képzések iránt, 2009-ben felnőttképzési intézmény lettünk, nyilvántartási számunk 00495-2009. Az azóta eltelt időben követtük a felnőttképzési változásokat ennek megfelelően akkreditált felnőttképzési intézmény lettünk, jelenleg pedig engedélyezett képzéseink is vannak. Első jelentősebb, civil szervezetek képviselőinek szóló képzésünket az akkor még Nemzeti Civil Alapprogramnak, jelenleg Nemzeti Együttműködési Alapnak nevezett szervezet támogatásával tudtuk elindítani.

A pályázat célja kettős volt: egyrészt a civilszervezeteknek nyújtott képzéseken trénerként, oktatóként, előadóként résztvevő szakemberek számára biztosítottunk kísérleti jelleggel egy képzést (melyre a megyében még nem volt ismereteink szerint lehetőség), ahol saját technikáikat, módszereiket tökéletesíthették, újakat ismerhettek meg, a facilitálás, moderálás módszereit sajátíthatták el, hatékonyabb segítséget nyújtva ezzel a későbbiekben az általuk képzendőknek.

Másrészt a pályázat célja a képzés révén segítséget adni a civil szervezetek részére az alábbi, egymáshoz szorosan kapcsolódó modulokat illetően: elektronikus ügyvitel, civil minőségmenedzsment, az önkéntesség és adományozás, érde kérvényesítés. A képzést 2* 50 órában, 15-15 fős csoportokban valósítottuk meg két különböző célcsoport és képzési palettával Borsod-Abaúj-Zemplén megyében