Rólunk

Szervezetünk 2004-ben alakult meg Miskolcon, néhány lelkes, a civil értékek, az önkéntesség iránt nyitott és fogékony magánembernek köszönhetően. Az ötlet, a szikra, az volt, hogy egy olyan civil szervezetet hozzanak létre, amely képes támogatni más szervezeteket, civil kezdeményezéseket, közösségeket, magánembereket, akik a közjó iránti elköteleződésből végzik tevékenységüket.Szervezetünk alapítása óta eltelt időben saját erőforrásait és pályázatokat felhasználva széles tevékenységi kört alakított ki.           

A szervezetünkkel leginkább azonosítható területek:

Jelenlegi formánk, méretünk elérésében nagy szerepet játszott a fentebb leírt cél iránti elköteleződés és sok-sok befektetett önkéntes- és munkaóra. Alapítványunk ma már főállású és részmunkaidős munkatársak foglalkoztatásával végzi munkáját, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon. Alapítványunk az alapítása óta eltelt időszakban, több mint 130.000.000 forint értékű, európai uniós fejlesztési programot valósított meg, emellett több mint 200 000 000 forint értékben, hazai támogatottságú programokat hajtott végre. Alapítványunk a megvalósított programokkal az alapító okiratban is szereplő cél elérését segítette elő, azaz segíti és kezdeményezi a társadalmilag hasznos és önkéntes tevékenységen alapuló szerveződéseket, a civil együttműködéseket.

 

A tevékenységeink során hangsúlyt fektetünk az átláthatóságra, így a  2011. évi CLXXV. törvényt (Civil törvényt) alapul véve, az éves beszámolóink:

2014. év
2015. év
2016. év
2017. év
2018. év
2019. év
2020. év
2021. év
2022. év

A felajánlott 1% felhasználása: 16KOZ, 17KOZ , 18KOZ , 19KOZ , 20KOZ , 21KOZ

Alapadatok

Szervezet neve:
Szikra Alapítvány az Önkéntesek Munkájának Támogatására

Angol megnevezés:
Szikra Foundation for the Promoting of Volunteers’ Activities

Székhely:
3530 Miskolc, Reményi Ede u. 9

Bírósági bejegyző végzés száma:
13. Kny.2091/2004/2

Bírósági nyilvántartási szám:
05-01-0002091

Felnőttképzési nyilvánt. szám:
E-000175/2014

Adószám: 18444917-1-05

Kapcsolat

Szikra Alapítvány
3530 Miskolc, Reményi Ede u. 9.

Tel.: 46/504-730
Mobil: +36-30-812-3007
E-mail: civil@szikraalapitvany.hu

Munkatársaink
Papp Mónika
Szele Zsolt
Malejkóné Rácz Valéria

–>