Szikra Önkéntes Közösség Kialakítása

  • A kedvezményezett neve: Szikra Alapítvány az Önkéntesek Munkájának Támogatására
  • A projekt címe: Szikra Önkéntes Közösség Kialakítása
  • A szerződött támogatás összege: 25 000 000 .- HUF
  • A támogatás mértéke (%-ban): 100%
  • A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.04.01
  • Projekt azonosító száma: EFOP-1.3.5-16-2016-00246

“Szikra Önkéntes Közösség Kialakítása”– című projektünk célcsoportjába tartoznak a 14 -35 év közötti fiatalok, fiatal felnőttek, illetve a 60 év feletti szépkorúak.

Programunk fő helyszíne Miskolc, míg néhány elemet B-A-Z megye más településein, többek között Kazincbarcikán, Felsőzsolcán, illetve Mérán valósítunk meg.

A támogatásból megvalósítandó programjaink korábbi szolgáltatásainkra épülnek. Önkéntesek aktív bevonásával több tevékenységet tervezünk, elsősorban a 14-35 éves, valamint a 60 év feletti korosztályok és csoportjaik számára, de közvetve a helyi közösség minden tagjára hatást gyakorolva.

Célunk, hogy a fiatalok felelős életre nevelését elősegítve erősítsük a generációk közötti kapcsolat kialakulását, hasznos szabadidő eltöltést, helyi közösségek alakulását, megerősödését.

Hangsúlyt helyezünk a helyi hagyományok ápolását biztosító rendezvények megvalósítására, családok megerősítésére, az összetartozás, a közösséghez tartozás erősítésére.

Tevékenységeink között megjelenik a toborzás, önképzés, generációk közötti együttműködést támogató esemény, önkéntes tevékenység keretében nyújtott szolgáltatások szervezése, kapcsolattartás ÚNK Nkft-vel; a helyi hagyományok ápolását célzó rendezvény, szakmai fórumok, konferenciák, érdekképviselet segítése, társadalmi felelősségvállalás és önkéntesség kultúrájának erősítése is.