CseFi – Cselekvő Fiatalok Workshop

Tisztelt Pedagógusok, Szülők!

Egy lehetőséget szeretnénk a figyelmükbe ajánlani, ami elsősorban a 9. – 10. – 11. évfolyamos diákokat és az ő osztályfőnökeiket, szüleiket illetve az iskolai közösségi szolgálatot koordináló pedagógusokat érinti.

Szervezetünk, a Szikra Alapítvány egy 14 alkalomból álló programot indít 14-17 éves korosztály számára, amelynek célja a fiatalok felelős életre való felkészítése.

A program keretében egy minimum 10, maximum 15 fős fiatalokból álló önkéntes csapatot szervezünk. A fiatalokkal iskolaidőn kívüli foglalkozásokat tervezünk, amelyek hatására jobban megismerik önmagukat, az önkéntességet, majd csoporttá formálódva aktív közösségi tevékenységekbe kapcsolódnak be.

Amit érdemes tudni:

  • A felkészítő foglalkozások helyszíne a Szikra Alapítvány székhelye: Miskolc Reményi Ede utca 9. (Szent István tértől 5 perc séta)
  • A részvétel a diákoknak ingyenes. A program az EFOP-1.3.5-16-2016-00246 számú, SZIKRA ÖNKÉNTES KÖZÖSSÉG KIALAKÍTÁSA című projekt keretében valósul meg.
  • A program tervezett indítása 2017. október 3. Tervezett befejezés: 2018. március 31.
  • Jelentkezni az onkentes@szikraalapitvany.hu e-mail címre küldött e-maillel lehet, ami tartalmazza a jelentkező nevét, e-mail címét, születési évét, évfolyamát, és iskolájának nevét.
  • Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 29.
  • Aki bekapcsolódik, attól elkötelezettséget várunk, vagyis a programban való aktív részvételt. A programok iskolaidőn kívül lesznek megtartva. Az első két hónapban heti rendszerességgel, későbbiekben havonta 1-2 alkalommal találkozunk.
  • A 10-15 fő (9. -10.-11. évfolyamos) diákot több miskolci középiskolából várjuk. Nem osztályok, hanem egyének jelentkezésére számítunk.
  • A résztvevőknek az alapítvány 28 óra iskolai közösségi szolgálatot igazol.

Amit a program tartalmaz:

  • Nyitó találkozó: keretek, szabályok tisztázása
  • Felkészítő tréning: 6 alkalom/ összesen 12 óra: Önismeret, kommunikáció, csapatépítési elemekkel. (Önkéntességről, civil szervezetekről, társadalmi szolidaritásról szóló információs részekkel.)
  • Szervezetlátogatás: 3 alkalom/ összesen 6 óra: A diákcsapatot szociális, környezetvédelmi és egyéb területen dolgozó szervezetekhez visszük el, ahol a civilek munkájával és célcsoportjával ismerkedhetnek meg.
  • Önkéntes akciók: 3 alkalom/ összesen 6 óra: Kezdetben általunk, előre  megszervezett, majd később a diákok által kitalált, megtervezett akciók, ahol egy jó ügyet szolgálva gyakorlati tapasztalatokra tesznek szert.
  • Záró találkozó: program közös értékelése, búcsú

program során a fejleszteni kívánt kompetenciák megegyeznek az iskolai közösségi szolgálat által fejleszteni kívánt területekkel:

  • önbizalom,
  • felelősségvállalás,
  • állampolgári kompetencia,
  • felelős döntéshozatal,
  • szociális érzékenység, társadalmi felelősségvállalás.

Miért több a program, mint az iskolai közösségi szolgálat?

A diákok egy csoportja közös felkészítésen vesz részt, azonos ismereteket elsajátítva, heti – kétheti rendszeresség mellett. A felkészítés nem pusztán elméleti ismeretek átadása, hanem önismeret és kommunikációs készségek fejlesztését jelenti. Az elméleti információk, az ismeretek köre nem az iskolai közösségi szolgálatra koncentrál, hanem az önkéntességre, a segítő szervezetek szerepére, a társadalmi szolidaritásra. A diákok felkészítését iskolán kívül, civil szervezeti keretek között végezzük, olyan szervezetként, amely idén 13 éves.

Szikra Alapítvány:

Szervezetünk 2004-ben alakult meg Miskolcon, néhány lelkes, a civil értékek, az önkéntesség iránt nyitott és fogékony magánembernek köszönhetően. Az ötlet, a szikra, az volt, hogy egy olyan civil szervezetet hozzanak létre, amely képes támogatni más szervezeteket, civil kezdeményezéseket, közösségeket, magánembereket, akik a közjó iránti elköteleződésből végzik tevékenységüket. Szervezetünk alapítása óta eltelt időben saját erőforrásait és pályázatokat felhasználva széles tevékenységi kört alakított ki. A szervezetünkkel leginkább azonosítható területek: képzés, munkaerőpiac, önkéntesség, civil szféra.

Alapítványunk 2009–től 00495-2009 számon nyilvántartásba vett, felnőttképzést folytató intézmény. Alapítványunk alapítása óta nagy hangsúlyt helyez az önkéntes tevékenységre, mind saját működésében, mind az önkéntesség népszerűsítését illetően. 2009-ben regionális önkéntes programot valósítottunk meg, 2011-től pedig már Megyei Önkéntes Központként működünk. Több, az önkéntességet népszerűsítő programot valósítottunk meg elsősorban Miskolcon, 2013-ban pedig megszerveztük és koordináltuk az „Önkéntesek Napja Borsod-Abaúj-Zemplén megye” programot.

Egyik legjobban sikerült programunknak tartjuk a 2011 és 2013-ban megtartott Önkéntesség Határok Nélkül rendezvényt, ahol határon túli és miskolci fiatalok 30-30 fős csoportját érzékenyítettük az önkéntességre 3 napon keresztül. Munkatársaink az iskolai közösségi szolgálat megjelenése után tájékoztató rendezvényeken, osztályfőnöki órákon mutatták be a diákoknak az őket érintő újdonságot, az önkéntességgel párhuzamosan.

Amennyiben tetszik Önnek az elgondolás, a tervezett programunk, kérjük, mutassa be osztályának, gyermekének a lehetőséget!
Ha úgy látja, van érdeklődő fiatal, támogassa munkánkat azzal, hogy segíti a jelentkezésben!

Telefon/Mobil: (46) 504-730 / (30) 784-2104
Facebook: https://www.facebook.com/www.szikraalapitvany.hu/